A cuccainkat már délelőtt bepakoltuk az autóba, délutánra nem maradt más dolgunk, csak a pihenés a hosszú út előtt. Az előzetes hírek szerint Görögországban megállt az élet, csak reméltük, hogy mire odaérünk, újra beindul.
Első körben 1200 kilométer állt előttünk, ami nemcsak a gyerekek miatt húzós, hanem azért is, mert mi is egyre kevésbé bírjuk már a kimerítő éjszakázást... Este háromnegyed 8-kor indultunk végül. Voltunk már jó pár helyen, de "ez" az érzés soha, egyetlen más utazásnál sem bizsereg bennünk.
A teljes holdfogyatkozást az M5-ösön nézhettük végig, még a fejünket sem kellett forgatni, mivel majdnem szemből figyelhettük a látványt az elejétől a végéig.
A gyerekek a hátsó ülésen beszélgettek: "Szosza, te tudsz a tengerparton homokvárat építeni?" - "Tudok" - hangzott a válasz, - "Én is tudok" jött Milántól. Tavaly még külön kellett lefoglalni őket, idénre szórakoztatják egymást. Mennyivel könnyebb így... no meg mint már tapasztalt utazók, nekik természetes, hogy megyünk. :)
... Nis után a már megszokott "már közel vagyunk" érzésem támad, talán mert túl vagyunk a hosszú és unalmas Belgrád-Nis szakaszon, amúgy pedig az otthon-göröghatár szakasz felén. A napkelte is rásegít az érzésre, úgy érzem, hogy a hosszú út kevésbé fárasztó, ha világosban autózunk, ilyen gondolatokkal és majd' lecsukódó szemekkel próbáltam magam ébren tartani a hajnali narancsszínű szerb autópályán.
A macedón határnál a mindjárt megérkezünk feeling fog el, csak úgy pörögnek a kilométerek, miközben egyre jobban fáradunk. A mindjárt megérkezünk feelinget a gyerekek is megérezték, fel is ébredtek, így sétálni indultam velük, amíg a családfő pihent egy húsz percet. Felfedeztük a környéket: kamionmustra, vonat, útszéli csigák, galambok... majd folytattuk az utat, és a gyerekeknek mutattuk a számunkra már megszokott látnivalókat: itt egy itt egy híd, most alagút jön, amott folyó, zászló és fizetőkapu, mind-mind érdekes egy két- és egy hároméves számára.
Jó pár óra autózás után elérkeztünk a görög határra, és még a macedón oldalon az autós utazók számára jól ismert casinonál teletankoltuk az autót (40 centtel olcsóbb literje a macedón üzemanyagnak!!), majd a határátlépést tapssal ünnepeltük meg. Frappé és tyropita beszerzése is tartozott az ünnepléshez, illetve az evés-ivás a technikai szünet részét képezte, amire már igencsak szükségünk volt.
Pár száz kilométer volt már csak hátra az aznapi célig, míg végül görög idő szerint délután 3-ra érkeztünk Kamena Vourlába, ahol az első megtekintett szállást ki is választottuk, illetve a szállásadónk nem engedett el minket, kedves marasztalásával, saját kis kertjének felajánlásával bírt rá minket a maradásra. A zsalugáteres ablakunk olajfákra nézett, a hátsó kis zárt kertre a házigazda konyháján át vezetett az út... tudtunk, hogy jó helyünk lesz az elkövetkezendő pár napra.
Zuhany, séta és gyros következett, szinte kötelező érvénnyel, és isteni volt érezni a szánkban az évente csak néhány héten át élvezhető ízeket.
és nyugtáztuk a szomorú tényt: lehangoló, hogy ennyire kevés a turista. Mert az addig rendben van, hogy előszezon van még és kevesen vannak, de hogy az utcán perceken át nem jön szembe senki, hogy apartmanházak sora van bezárva, hogy a kiülős kávézók és tavernák teljesen üresek, elszomorító. Mintha a Balaton partján járnánk, novemberben, csak itt jobb az idő. A szívem szakadt meg értük, hogy azt, amiből ők eddig éltek, a politika és a sajtó egy csapásra hazavágta, ... nem csoda, hogy a mi házigazdánk mindent megtett a maradásunkért.
Kamena Vourla egyébként egy gyönyörű helyen fekvő, kevésbé gyönyörű kisváros, szinte 100%-ig a turistákból él. Mindketten nyaraltunk már itt, A. 1991-ben, én pedig 9 évvel ezelőtt, és nem mondhatnám, hogy sokat változott. Görögös hangulatát talán a jól megszokott apartmanházak, és a templom adja, nyaralni nem jönnék már, de nekünk most erre a néhány napra ideális választás volt.
A. lefeküdt pihenni, mi pedig a gyerekekkel megtettük első utunkat a tenger felé. Bár a falu tengerpartja nem a legtökéletesebb, akkor és ott nekünk mégiscsak az volt, boldog voltam hogy különösebb kaland nélkül idén is sikerült megmártózni a thalassában (görögül, tenger).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése