Kényelmetlenül, ámde viszonylag sokáig aludtunk, így is én keltem fel leghamarabb. Írással, kávéfőzéssel, és a jelek szerint hajnalnak számító időpontban tengerparti sétával ütöttem el az időt a család ébredéséig.
Tojásreggeli, mosás, mosogatás voltak a következő napirendi pontok, ezek jó része rám hárult, és mivel teljes szélcsend volt, úgy döntöttünk hogy felfedezzük Kréta következő álomstrandját: Falassarnát.
A szélcsend ellenére nagy hullámok voltak, így inkább, csak nekünk, felnőtteknek volt élvezhető. Mi ugráltunk a nagy hullámokban, A. messzebbre is merészkedett úszva, a gyerekek pedig homokozással ütötték el az időt. Egy délelőtti frappét is beiktattunk az élvezetek sorába, mielőtt az ismét pirosodó hátunk, és a gyülekező tömeg tovább parancsolt volna minket. Falassarna, a végtelenségig elnyúló széles, homokos partjával nemcsak messziről csábító, ez is az a hely, ahová bármikor visszatérnék. Bár Elafonissi különlegesebb volt, Falassarna az a strand, aminek a közelében érdemes megszállni akkor, ha az ember kifejezetten tengerpartonpihenős nyaralást tervez, távol a sokcsillagos all inclusive szolgáltatást nyújtó szállodáktól, diszkóktól és bároktól.
Ebédre a kemping tavernájának egyik asztalát vettük birtokba: gavros, tzatziki, dakos, kardhal, paradicsom és kenyér került az asztalunkra, a mennyei illatokat a kedves kiszolgálás és a szinte karnyújtásnyira lévő tenger, a kabócák recsegése még tovább fokozta a paradicsomi élvezetek címszóval rendelkező kategóriámba. Te jó ég, mennyit ettünk, és milyen sokfélét, és azok az ízek... minden egyszerű, és minden isteni finom, nincs rá szó. Első ránézésre nem hittük, de végül sikerült minden falatot eltüntetnünk, amikor pedig megérkezett az ajándék majd' két deci raki és a jól behűtött görögdinnye, szinte sokkot kaptunk.
MOST érkeztünk meg igazán... gondoltam egy kicsit becsípve, és főleg elálmosodva a az élménynek nevezhető ebédünk után. A sziesztaidőt a többiek a sátorban, én a parton töltöttem: zene, írás, hullámok... ilyen sincs sokszor egy évben, teljes magányomban élvezni amit az összes létező érzékszervem befogadni képes, mindezt bő másfél órán át. Mire visszasétáltam, a többiek is felébredtek, és közös megegyezéssel egy-egy frappé mellett döntöttünk, majd lassan összeszedve magunkat (vagy egymást?) elindultunk a már korábban betervezett kissamosi városnézésre.
Parkolóhelyet a tengerparti részen könnyen találtunk, a naplementében sétálva fedeztük fel a kisvárost. A parti tavernasoros sétány után a feljebb lévő utcákat is bejártuk, amik nyüzsgése és szűkössége még hangulatossá is varázsolhatná a kisvárost, de összességében mégsem tetszik. Nem elég régi ahhoz, hogy a lepukkant házfalakról elmondhatnánk, hogy patinásak, túl városias ahhoz, hogy hangulatos halászfalu legyen, pedig a maga háromezerpárszáz lakosával nem nagyobb annál. Az utikönyv szerint munkásváros, ami nem vonzza az idegenforgalmat, leginkább az itt kikötő hajók utasai fordulnak meg errefelé, valamint innen indul kirándulóhajó a közeli Balos lagúnához, illetve a Gramvousa-félszigetre is.
Vettünk zöldséget és gyümölcsöt, próbáltunk kenyeret is a péknéninél, de csak csóválta a fejét a bolt előtt ülve, hogy pszomi márpedig nincs, hiába mutogattuk, hogy látunk a polcon hármat is.
A főútra már kocsival kanyarodva egy supermarketben vettük meg a még szükséges dolgokat, és magunkhoz képest későn értünk haza a kempingbe vacsorázni .A sötétben, illetve zseblámpa fényénél lehet, hogy néhány bogár is bekerült, de ennek is megvan a maga varázsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése