2012. november 20., kedd

2011. június 24, péntek


A reggelink napról napra egyre később válik esedékessé, így egyre több és finomabb falatot próbáltunk magunkba tudni, hogy kihúzzuk vele a nap nagy részében.

Mivel ismét szeles napnak néztünk elébe, kirándulást terveztünk, bár én azt hittem, hogy Sfakia felé, útközben vettem észre, hogy A. Rethymnora gondolt. Így jár az, aki bízik abban, hogy azt hisz hogy a társa ugyanúgy gondolkodik, mint ő. :)
Az út megint másmilyen volt, mint ahol jöttünk, illetve ahol eddig jártunk. Ahogy kiértünk a Plakiast ölelő sziklás szurdokból, lágyabb formájú és alacsonyabb hegyek vettek körül minket, és dúsabb volt a növényzet is. Másféle virágok, másféle illatok, más hangulat... és bár a dúsabb növényzet itt sem erdőségekről vagy megművelt földekről szólt, de egyértelműen a virágok-felé hajlott a virágok és a sziklatömbök aránya.

Hamar odaértünk Rethymnoba, a 37 kilométeres utat 1 óra alatt lehetett megtenni. Először a szállodás-tengerpartos részen autóztunk végig, a strandja a tömegturizmus szemével nézve tökéletes, ahogy a hotelek sora, az egymást érő supermarketek és ajándékboltok, csetreszesek és strandcikkek tömkelegét árusító helyek is kiszolgálnak minden efféle igényt. Az útról a tengerpart homokosnak látszott, ameddig a szem ellát nyugágy- és napernyősor, aki az ilyen nyüzsit szereti, annak maga a paradicsom! No de mi nem ezért jöttünk, inkább követtük az "old town" feliratú táblákat. Az erőd alatt lévő fizetős parkolóban találtunk helyet, innen legalább minden közel volt.

Babakocsival és némi folyadékkal felszerelkezve indultunk neki az óváros utcáinak felfedezésére a déli hőségben. Bolt bolt hátán, szuveníros, giccses, ékszeres (ebből rengeteg!!!), márkás ruhás, olcsó göncös, mindezeket tavernák és kávézók sora tarkította még. Több étterem reklámozta kétszemélyes meze vagy menü kínálatát 17-25 euro közötti áron, de mi csak egy fagyi és a sok séta mellett döntöttünk. Benézni a szűkebb sikátorokba, az volt inkább az óvárosi hangulatébresztő, no meg az üzletek fölé, a 2-3. emeleti erkélyek korlátja, a homlokzatok már megkopott festése, a zsalugáteres ablakok látványa emlékeztetett arra, hogy hol is járunk... az alsóbb szinteket elfoglaló üzletsorok el is vették az óváros ódon hangulatát.

Mindent összevetve tetszett, és valószínűleg este, amikor minden ki van világítva, még hangulatosabb, viszont mégsem fogott meg annyira, mint vártam. Mondjuk (és most Görögország imádók meg ne kövezzetek!!), aki járt már a dubrovniki utcákon, annak nehéz hangulatos, velencei óvárost mutatni bárhol máshol a világon. Az oszmán Görögországra emlékeztető faerkélyes házak, a velencei uralmat felidéző díszes emlékművek és épületek mind rejtve maradnak a boltokba beinvitáló, mindent  eladni kívánó árusokkal való csevegés miatt, nem is beszélve a kínálatról, amin azért akkor is ottragad a tekintetünk, ha semmit nem akarunk a magunkévá tenni.


Az óvárosi lófrálás után az ókori akropolisz helyére épült erőd felé mentünk tovább, azh aljánál leparkoltuk a babakocsit a macskaköves út szélén, és úgy mentünk át az ötszáz éves velencei falak alatt. A belépő (2x4 euro) kifizetése után bejártuk a területet, bementünk egy furcsa kiállítás helyéül szolgáló mecsetbe is, de legjobban a kilátást élveztük a várfalról.
Mennyire megváltozik az ember ízlése és érdeklődése attól, hogy gyerekei vannak... Talán mert előre tudom, hogy mi az, ami elvárható tőlük, amit nemcsak, hogy bírnak, hanem élveznek is, azt tetszik nekem is igazán. Mert nyilvánvaló, hogy ahonnan látszik a tenger, ahol fel lehet mászni a várfalra, szaladgálva  a fügekaktuszok, olajfák és virágok között, élvezetesebb számunkra mint Knossos... itt vetődött fel bennem először az, hogy az egy legközelebbi túra része lesz.
A várfal mentén körbesétálva alaposan szemügyre vettük a várost és a tengert, a víz itt jóval nyugodtabb volt, mint nálunk lent, délen. Rethymno távolba nyúló homokos strandja, a part mentén sorakozó turista-kombináttal, a mögötte épült újabb házsorokkal szinte összeolvadt már az éppen alattunk elterülő óvárossal, felülről nézve nem is nagyon látszik a különbség. Nem szabadna összehasonlítanom az egyik utazási helyszínt a másikkal, de mégis folyton ezt teszem, így nemcsak Dubrovnik jut eszembe, hanem Nafplio is, számomra sokkal barátságosabb volt. Félreértés ne essék, boldog vagyok, hogy eljuthattunk ide is, örülök, hogy megnézhettük és megtapasztalhattuk a hangulatát, de nem került fel az "ide még feltétlen vissza kell jönnünk egyszer" listámra, akármilyen bájos is Kréta harmadik legnagyobb városa.
Az autónkhoz visszasétálva már látszott a gyerekeken a fáradtság, el is aludtak, mire kikeveredtünk a városból. Útközben Plakias-felé szemrevételeztük, hogy mennyire lenne kivitelezhető egy Preveli-beachen eltöltött nap, mivel alig tizenpár kilométerre esik a szállásunktól. A Kurtaliotisz-szurdok bejáratánál terül el a Preveli Beach, ez a pálmákkal szegélyezett strand, ami Kréta egyik legnépszerűbb és legfotózottabb partjainak egyike. Egy folyó ömlik itt a Líbiai-tengerbe, de előtte megkerüli a pálmákkal szegélyezett homokpadot... írja az útikönyv. Jó pár kilométeres gyalogút, vagy meredek földes-sziklás úton való leereszkedés, ez a két lehetőség lenne a lejutásra, fentről, a parkolóból azonban semmi nem látszik, így nem tudtam megítélni, hogy a gyerkőcökkel mennyire lenne kivitelezhető a dolog.

Amíg a gyerekek aludtak, én szaladtam egy kört legalább a Preveli kolostor környékén, ami a strand-lejárattól alig pár kilométerre van, kicsit feljebb, egy sziklaszirt oldalában illetve tetején. Az elmúlt évszázadok viszontagságai során sokféle ember menedékeként szolgált hol a törökök, hol a németek elől, a több részből álló épület. Az alsó- és felső kolostorok közt jó pár kilométer van, a régebbi, szárazföldhöz közelebb lévő Kato Monasteryt nem használják, romos magányukban állnak az olajfák között, a tenger fölé nyúló viszont alapos felújításon, sőt hozzáépítéseken esett át, vallásos használata mellett több busznyi embert is idevonz. Mindig irigyeltem a görög szerzeteseket, olyan helyekre tudnak építkezni, hogy ha a lottó ötöst nyernénk meg, akkor is csak irigykedhetnénk. A kolostor, amellett hogy már az odaúton elkápráztatott a közelében lévő kis tavakkal, kőhíddal és a régi elhagyatott épületeivel, a főépülethez érve nyújtotta a teljes látványt: a kilátás a hegytetőről, a növényzet, a régi- és új épületrészek különbözősége és egyben összhangja olyan érzést kelt bennem, hogy valóban isteni sugallatra készült a természet és ember munkája során létrejött alkotás.

Továbbindulva Plakias felé még gondolkoztam azon, hogy miként is juthatnánk le a partra mégis, de úgy voltam vele, hogy majd kitaláljuk, elvégre nem hajt a tatár, és különben is, életünkben talán először úgy nyaralunk, hogy nincs "menetrend", csak apróbb jegyzetek, ha megnézzük úgy is jó, ha nem nézzük meg az sem baj, kivéve pár dolgot, de erről majd később. :)

Plakiasban a középen lévő nagy parkolónál álltunk meg pár percre, amíg a legforgalmasabb, hippitanyaként is működő gyrososnál felvásároltam a souvlaki-készletet, majd saját készítésű görög salátával már az apartmanunkban fogyasztottuk el azt. Kicsit rápihentünk a finom falatokra, aztán a majdnem-szélcsendnek örülve célba vettük a strandot, hadd legyen tökéletes a nap, a strandra leérve azonban a szélcsendről alkotott elképzelésünk azonnal megdőlt, így kocsiba cuccolva tovább álltunk egy öböllel keletebbre, a Damnoni beachre. Ez már jóval csendesebbnek tűnt, mivel kisebb területen van és sokkal jobban benyúlik a sziklák közé. Egy kis séta, terepszemle, bokáig érő vízben való pacsálás, majd fellelkesülve, hogy ha már egész nap mentünk, mit nekünk még pár kilométer, egy öböllel keletebbre is megnéztük, hogy mi újság.

Hogy én miééééééért nem viszek magammal fényképezőgépet ilyenkor? Az út Rodakino faluján vitt keresztül, a település alatt, a sziklák tövében fekvő Koraka beach pedig fentről nézve lélegzetelállító volt. Rodakino egy kis hegyi falu, de olyan, ami nagyon kicsi, nagyon hegyi és nagyon autentikus. Egyetlen kanyargós utcája mentén szinte dűledező, göröngyös falú hófehér házak, az előttük lévő padokon idős emberek ülnek és beszélgetnek, hová csöppentünk hirtelen? És MIÉRT NINCS ITT A FÉNYKÉPEZŐGÉPEM??? Esteledik már, a nagy hegyek miatt árnyékos már az út egyik fele, a helyiek beszélgetve múlatják az időt, mit sem törődve azzal, hogy mi, a világ másik feléről odacsöppentünk, talán egy pillantással ha tudomást vesznek rólunk, majd folytatják a semmittevést. Itt akarok házat venni, most.  ...

Még be sem fejeztem a gondolatmenetet, már kanyarodtunk is a Korakas öböl felé, a mélységben pedig, úgy mint a távoli kékségben, hófehér tarajos hullámokat korbácsolt a szél. Itt sem lesz szerencsénk, de már mindegy is, úgyis lemegy a nap mindjárt, gondoltam akkor, de tévedtem: mire leértünk a szűk öbölhöz, egy-egy részen szinte tükörsima volt a víz! A fiúk mártóztak is egyet a hatalmas sziklák között, némelyik sziklában még barlang is volt, szemmel láthatóan voltak, akik otthonosan be is rendezték. Mivel a nagy hegyek nemcsak a széltől védték, hanem korán be is árnyékolták az öblöt, félóra strandolás után vissza is indultunk Plakias felé, de előtte tettünk egy sétát a Plakias fölötti festői Mirthios faluban is.

Igazából Mirthios és a nem sokkal arrébb fekvő Sellia voltak a nagyobb, hegyi települések, ezek kikötője volt Plakias, még mielőtt felfedezték a turisták. Mirthiost a naplementében sétálva barangoltuk be, illetve annak egyetlen főbb utcáját, ahol szemmel láthatóan felkapott éttermek, egy autentikus vegyesbolt (helyi rakit és helyi mézet is kínál!), és egy ajándék- és ékszerbolt van helyben készült ékszerekkel, az eladó és ékszerkészítő hölgy néha talán kissé elborultnak is nevezhető fantáziaszüleményeit kínálva.

Szinte késő este volt már, mire hazaértünk, egy könnyű vacsora után szinte elájultunk a fárasztó nap után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése