2012. november 24., szombat

2011. november 13., vasárnap


Végre eljött a nagy nap, és kis családunk útra kelt Málta felé. No de először lássuk az előzményeket.

Az utazás Férjet meglependő készült, aki ottlétünk alatt töltötte a 40. születésnapját, és az egyik álma az volt, hogy láthassa Máltát. Úgy kb 2 évnyi titkos spórolás (haha, sikkasztás a családi kasszából :D), szervezés-tervezés után nem bírtam ki, hogy a tervek szerint csak indulás előtti nap mondjam el neki, hogy na akkor holnap, de így is nagyon örült (naná!), bár először nem nagyon hitte el, hogy komolyan mondom, hogy van 4 db repülőjegyünk (az ötödikünket meg kicsempésztem). :)

Nem szoktam rizsával indítani a beszámolóimat, de már többen kérdezték, hogy hol is van ez a Málta? És mit lehet ott csinálni? Úgyhogy bevezetésképp leírnék róla néhány szót.

Málta önálló ország, EU tagállam, A Földközi-tenger közepén, Szicíliától kicsit délre terül el, és nagyon picike: kb negyedakkora mint Budapest, negyedannyi lakossal. Megközelíteni repülővel vagy hajóval lehet: az Air Malta-n kívül az Alitalia, Austrian Airlines és több fapados társaság járata landol náluk Európa több pontjáról indulva, hajózni pedig Szicíliából lehet. A tengerpartja főként sziklás, egy fórumos topictárs szerint Máltán azt a partszakaszt nevezik strandnak, ahol az ember az élete kockáztatása nélkül be tud menni a vízbe - van benne némi igazság, de azért az északi, kifejezetten üdülővárosokban "csináltak" homokos strandokat is, és tudomásom szerint búvárok is feltalálják magukat, úgyhogy hajrá. A klíma: jobb mint itthon, vagyis ősztől tavaszig melegebb van mint nálunk (most pl nappal 20, éjjel 15 fok volt novemberben!), nyáron pedig rekkenő hőség. Csapadék inkább csak a téli hónapokban valószínű, és akkor sem jellemző, hogy napokig esne az eső, inkább csak minden nap elered egy kicsit.

No de a lényeg, hogy mindenféle ruháinkat összepakolva, nem túl melegen öltözve a kényelmes vasárnapi ebéd után útnak indultunk a bécsi reptér felé (ja, idén télen nem ment Air Malta járat Budapestről!), arra számítva, hogy a gyerekek majd jól beájulnak a két és félórás út alatt. Tévedtünk: vagy a reptér volt túl  közel, vagy a gyerekek is érzik már azt a bizonyos izgalmat, amit egy utazás jelent, a lényeg, hogy még csak el sem pilledtek, sőt egyre inkább csak pörögtek, ahogy közeledtünk a már sorompók nélküli osztrák határ felé.

A parkolójegy érvényesítése elsőre nem volt világos, de egy kedves bácsi 1 perc alatt eligazított minket. (a bécsi reptéren parkolni nem olcsó mulatság, itthon lehet venni előre néhány fajta kártyát, a mi kéthetesünk 19 500 ft-ba került a Vistánál, így feleannyiért parkoltunk, mintha helyben fizettük volna ki a 10 napot!) Az autót leparkolva, gyerekeket és bőröndöket magunknál tudva röpke 1 óra alatt túl is voltunk a poggyászfeladás és a becsekkolás folyamatán. Egy gyors látogatást ejtettünk a Manner boltban, majd irány a kapunk. Ami szinte azonnal feltűnt, hogy sehol semmi tolongást nem tapasztaltunk. Hogy ez annak köszönhető-e, hogy most menetrend szerinti járattal utaztunk, nem pedig fapadossal mint eddig (tehát előre tudtuk hol lesz a helyünk a gépen, etc.), vagy pedig annak, hogy nem kis hazánk repülőterén történtek az események, nem tudom, mindenesetre furcsa és jó érzés volt az, hogy tolongás mentesen, mégis tíz perccel indulás előtt már minden utas a helyén csücsült, és ki is gurulhattunk a kifutópályára.

A repülőút gyorsan eltelt, az alapszintű ellátás némi édes sütit, kávét/teát, 1 szendvicset és egy üdítőt tartalmazott, előzetes tájékozódásomnak köszönhetően így már Máltára érkezésünk előtt megkóstolhatnám a szinte nemzeti italnak számító Kinnie nevű üdítőt, ami jól behűtve az igazi, tényleg finom volt (A. szerint olyan mintha kólát és fantát kevernének össze, némi kesernyés ízzel megbolondítva, de végül teljesen rákattant :D). A kijelzőn folyamatosan nyomon követhettük, hogy merre repülünk: Bécs-Zágráb-Split-Bari-Nápoly-Palermo-Málta vonalat jártuk be, vagyis részben a jövő évi nyaralási tervet is kipipálhattuk, igaz marha gyorsan, és nagyon sötétben, de örülök, hogy életemben először láthattam végre Szicília fényeit (amik pontosan 19:14-kor tűntek fel alattunk, ezt fontosnak tartottam feljegyezni). Szerencsémre legyen mondva, hogy a már régóta vágyott sziget felett meg is kezdtük az ereszkedést, a déli partvidéken ringatózó nagyobb hajók jól kivehetően hívogattak... hamarosan találkozunk!

A landolás meglehetősen hirtelen történt, nem tudok rá jobb szót. A fiúknak a fülük fájdult meg, mi, vagyis a női szakasz pedig az eddig még soha nem tapasztalt erejű fékezéstől parázott be kissé. Kiszállva a gépből azonnal megcsapott a kellemesen langyos levegő, az épületbe beérve pedig hamar megtaláltuk a csomagjainkat is, majd pedig a transzferes emberünket, akit a szálloda küldött, és akit megpillantva csak az első érdekesség volt az, hogy rövid ujjú ingben volt, a következő pedig, hogy nem ott ült be az autóba, ahol vártuk volna. Persze tudtuk, hogy itt angol mintára megy a közlekedés, mégis váratlanul ért, főleg a forgalomban haladva volt különösen fura érzés, aztán hamar elterelték a figyelmünket a hatalmas pálmafák.

A szállásra (Sliema, 115 The Strand) hamar becsekkoltunk, a fizetendő összeget előre elkérték (200 euro/10éj/aparman, ebből 60 eurot már átutaltam előlegként), meglepetésünkre pedig közölték, hogy az árban benne van a svédasztalos reggeli is. A 3. emeleti stúdiónk tökéletes választásnak bizonyult, amíg el nem húztam a függönyt: a francia erkély egy 1x1 méteres belső udvarra (vagy mire) nézett, bár őszintén szólva ez volt az egyetlen hátránya a szálláshelynek, más egyéb megjegyezni való csak az a furcsaság volt, hogy a fürdőszobai mosdó is angol módira készült: külön hideg- és meleg vizes csappal ellátva, ami rendkívül ötletes, vagy szétfagynak a fogaink fogmosáskor, vagy leforrázzuk magunkat, tökjó! :D

A fiúk még elszaladtak innivalóért, aztán hamar nyugovóra tértünk az első máltai éjszakánkon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése