Igen korán ébredtünk az előző nap hajtása ellenére. Meglepő volt, hogy bár éjszaka elvileg nem volt több 15 foknál, a szobánkban kifejezetten melegünk volt, és bár elvileg már világos volt ébredésünkkor, ebből semmit nem érzékeltünk a korábban említett remek kilátás miatt, szóval erkélyen kinéz, 5 szintet feljebb néz, és láttuk, hzogy az időjárás valószínűleg több, mint remek!
Fél9kor már a 8. emeleti étteremben reggeliztünk. A szerény, de elegendőnek tűnő svédasztalos reggeli után a teraszon gyönyörködtünk a kilátásban, és a jó időben, majd egy laza, csak a környéken csatangolós napnak indultunk neki.
Kis utcákon át barangoltunk, élelmiszerboltot is keresve, de ezen a környéken nem volt túl sok lehetőség, de kárpótolt minket a jachtkikötő szomszédságában lévő játszótér, pálmafás parkkal körülvéve, hogy a virágzó (!) leandereket már meg se említsem!
A főutca modern épületei mögött régi típusú, hagyományos, zárt faerkélyes házak húzódnak meg, a mészkő sárgás egyhangúságát a különböző színűre festett ablakok és ajtók törik meg.
Furcsa, hogy errefelé miért nem látni turistákat, amikor sokkal hangulatosabb, mint a főutcai szállodasor. Egy sarki kisboltban be tudtuk szerezni a legfontosabbakat: vizet és gyümölcslét, élelmiszer-kínálat inkább csak a nassra korlátozódott, így kihagytuk ezt a részét. A cuccokat hazacipelve a szobánkban rend és tisztaság fogadott, kis rápihenést követően pedig elmentünk ebédelni. Első nekifutásra a Tre Angeli nevű hely tűnt a legszimpatikusabbnak (Sliemában a parti úton), ahol (mint az később kiderült, máshol is) az étlap a következőkkel kezdődött: hamburger sült krumplival, chicken and chips, fish and chips... és így tovább, és hagyományos étteremről beszélünk, nem gyorskajáldáról. Ennek ellenére, vagy talán épp ezért gasztronómiai csodában nem volt részünk, igen jót falatoztunk. Ezt már csak egy hosszabb szieszta követhette, hogy teljes legyen az élvezet, ezt a családom ágyban, én pedig a szállásunk tetőteraszán töltöttem el, a kilátással, a felhők játékával és egy kis olvasással múlatva az időt.
A pihenés után megtettük első buszos utunkat Valletta felé, rácsodálkozva az útba eső hatalmas, talán ezernyi jachtot befogadni képes marinára, és a végállomáson lévő óriási szökőkútra. Próbáltunk beszerezni egy buszmenetrendet, de ez ügyben nem voltak túl segítőkészek az arriva (helyi bkv) információs bódéjánál. A hazautat részben gyalog, részben busszal tettük meg, a közeli csirkés gyorsétteremben megejtve a vacsorát. Ez utóbbi nem volt rossz, de felejthető kategóriába sorolnám.
A lazulós tempó ellenére eseménydús nap volt, elveszni a mellékutcák egyformaságában, rácsodálkozva egy szembe jövő, teljesen feketébe burkolt, csadoros nőre, a kissé olaszosnak tűnő férfiakra, úgy egyáltalán az emberekre, akik bár kedvesek, mégis kicsit mintha távolságtartóbbak lennének, mint a többi mediterrán országban, felismerni, hogy bár 20 fokosra ígérték a hőmérsékletet, ha épp tűz a nap, jóval melegebbnek tűnik, meglepődni azon, hogy az élelmiszerbolt (mint a nálunk megszokott, ahol a pékárutól kezdve a főzési alapanyagokig bármi beszerezhető) ritka, mint a fehér holló, hentes viszont van, annál több, érdekes és vegyes első benyomások.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése